2011. január 2., vasárnap

Nyílt nap 2010

Az év vége nem csak a karácsony miatt fontos a GTK-n: ilyenkor decemberben tarjuk a hagyományos GTK Nyílt napot. A 2010. év nyílt napján zajlott az élet, az érdeklődők találkozhattak a hallgatói szervezetek képviselőivel, a nyelvi lektorátus képviselőivel, az egyetemi kórussal, a sportközponttal és még sok más hallgatói élettel kapcsolatos szervezettel. A menentrend nem tért el a megszokotthoz képest, hiszen egész nap előadások voltak az egyes alapszakokról és a hallgatói szervezetekről, néhol egy-egy énekkari művel megfűszerezve. Természetesen a nyílt nap fontos része a tanulmányi verseny döntője is, melyen a döntősök és a helyezettek értékes ajándékokat vehettek át. Reméljük, hogy a résztvevők jól érezték magukat, és minden információt megkaptak, amire szükségük van.

Boldog új évet!

Noémi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése