December. A karácsony, a GTK Nyílt nap, a vizsgaidőszak kezdete és a záróvizsga hónapja. De vártam már, hogy eljöjjön a december 16. Vártam? Túl akartam lenni rajta. A NAGY záróvizsga. Pedig nem kellett volna aggódnom, hiszen túl van ez misztifikálva, mint az érettségi. Bár ezzel nem hitegetnek annyit, mint középiskolai társával, de eléggé rettegett ahhoz, hogy megfélemlítse a gyanútlan BA-sokat. Főleg, hogy csak egy évfolyamot ismertünk, akik már kitaposták előttünk az utat, és nem tudhattuk, hogy a tavalyiak alapján mi fog kisülni belőle. Mondjuk hihettünk is volna a tengernyi embernek, aki megmondta, hogy nem kell félni, mert az a cél, hogy mindenki teljesítse a vizsgát, és ha lehet, minél jobb eredménnyel. És tényleg így volt! Mindenkinek segítettek, mindenkit bíztattak, és senkit nem ettek meg államvizsgán. És mindenkinek sikerült (a kivétel nagyon elenyésző)! Micsoda boldogság volt aztán ott állni a bizottság előtt, és meghallani, hogy igen, sikerült. "Sikeres államvizsgát tett." Nem mondom, hogy nem izgultunk előtte, mikor bevonultunk tizenakárhányan a csöpp kis terembe, de azért bevallhatom, hogy bukástól nem kellett félnünk. Szóval kimondták, közgazdászok lettünk.
Aztán nem sokkal később papírunk is lett róla, hogy "kimondták", hiszen a felvételihez sürgősen csatolni kellett a bizonyítványt, hogy diplománk van. A másik szép része lesz a dolognak a diplomaosztó, amit már nagyon várok. Lehet, hogy nagyképűség, de ennyi tanulás, meg jegyzet után rohangálás, meg TIK-ben egész nap eltöltés után úgy érzem, hogy megérdemlem a címet, "Közgazdász, kereskedelem és marketing alapszakon".
Noémi
Az alábbi levél fontos infokat tartalmaz
VálaszTörlésTájékoztatás
Tisztelt Dr. Csányi Sándor! Tisztelt Potsubay Dóra!
A Polygon Társaság már 23 éve foglalkozott amerikai nemzetközi közép banki kártya rendszerek (Arksys, Euronet) és az amerikai-izraeli adatbiztonsági rendszerek, valamint IBM rendszerek zavartalan és csendes támogatásával Magyarországi központtal, de lokalizált tevékenységi területtel. A Polygon Társaság kijelenti, hogy mint a fent említett szoftverjogok és rendszertámogatási jogok képviselője nem tudja tovább folytatni tevékenységét az Önök gazdasági lépései következtében az Önök gazdasági környezetében. Kérjük haladéktalanul adjanak át minden jóhiszeműségünk okán az Önök birtokába került software-einkkel kapcsolatos bárminemű dokumentumot nekünk, vagy partnereinknek, az üzleti terveinket és egyéb dokumentációinkat pedig részünkre. Továbbá kérjük, nyugtassanak meg, hogy adatbiztonsági szabályaik megfelelőek voltak és Társaságunk és partnereink dokumentációi nem jutottak illetéktelen kezekbe.
Az OTP Bank számláinkat váratlanul blokkolta és megterhelte az elmúlt héten, így üzleti működtetésünk minden figyelmeztetésünk ellenére mára ellehetetlenülni látszik, minthogy saját számláinkhoz nem férünk hozzá. Valamint felhívom arra a nem jelentéktelen tényre a figyelmét, hogy egyes ügyfeleink a jogdíjakat Társaságunk számláira utalták a múltban és ha a jövőben is így járnának el, akkor ezen összegek az OTP Bank ellenőrzése alá kerülnek majd. Ezeket az összegeket a legtöbb esetben idáig mi utaltuk tovább a rendszertulajdonosoknak. Az OTP Bank a befolyó összegeket a mi álláspontunk szerint nem incassálhatja felelőtlenül és egyoldalúan az ügyfelek előzetes tájékoztatása nélkül. Az OTP Bank 2013.Május 06-án közölt információiból azt a kijelentést, hogy „kezdjenek tőkét gyűjteni!” személyesen sérelmesnek és udvariatlannak találjuk, nem kívánunk tárgyalni Önökkel. Wolf László és társaságunk egyik igazgatója között végbement 2012-es tárgyalás nem mutatta Társaságunk gyors eltörlésének lehetőségét, ismertettük Társaságunk üzleti tevékenységét és céljait.
A rendszerek által tárolt és ellenőrzött pénzügyi adatok folyamatos áramlása és tisztántartása a garanciája a Magyarországon lévő, átmenő befektetések és pénzmozgások controllált áramlásának.
Ez az áramlás képezi magát a pénzt. A készpénzállomány Magyarországon csekély, a pénz elektronikus, ennek az állománynak a tekintélyes része halad át a rendszereinken. Társaságunk operációja a következő pénzügyi területekre hat ki: K&H (KBC Bank N.V), Raiffeisen (Raiffeisen Bank International), MKB (Bayerische Landesbank AG), CIB (Intesa Sao Paolo), Volksbank (Sberbank) magyarországi operáció, Kavosz Széchenyi Kártya operáció, Unicredit, Cetelem (Cetelem SA via BNP Paribas), UCB, Erste, Allianz, Profis Loyal Bank, Garantiqua, Hitelgarancia, MOL. A korábbi időkben elterjedt, hogy Ön az MKB és CIB Bankokkal tárgyal befektetésről. Amennyiben ez a szándéka még fennáll felhívjuk figyelmét, hogy ezen bankok kártyarendszerét Társaságunk támogatta, a támogatás hiánya üzleti károkat okozhat Önöknek. Tájékoztatjuk, hogy jelen levelünkben megfogalmazott folyamatok ezen bankokat is érintik, mely károk ezen bankok vételi tranzakciójának lebonyolítása során és azt követően is fennállhatnak, illetve növekedhetnek. Ez nagyban csökkentené a felvásárlási célpontok gazdasági potenciálját.
Az áramlás folyamatos, hiteles fenntartása jelenti az egész magyar gazdaság finanszírozhatóságának nyitva tartását.
Az áramlás megzavarása felborítja a globális pénzügyi mozgások finom láncolatát. A bankkártya rendszerek utalásai azonnal jelentkeznek, és azonnali hatást fejtenek ki globálisan, így a kár is azonnali.
VálaszTörlésMint a MOL olajtársaság egyik tulajdonosa szeretnénk tájékoztatni Önt arról, hogy a MOL Társaságunkat 2013. Május 13-án, hétfőn 08:16 óra (UTC+2, GMT+1) előtt észlelt jogosultságzárlattal kizárta a rendszerből. Az ennek következtében a MOL rendszer elvesztése után a nemzetközi rendszert érintő esetleges adattorzulásért felelősséget nem vállalunk, minden kárt Önökre hárítunk. Felhívjuk figyelmét, hogy a hátrahagyott Mimix adatbiztonsági rendszer rögzít és tükröz minden esetleges adattorzulást, így a Mimix-rendszer kikapcsolása vagy az ismételt jogosultságmegvonás kivizsgálhatatlanná tenné a folyamatokat, ezért minden felelősséget Önökre hárítunk. Kérjük, hogy egyáltalán ne töröljék a változásokat tartalmazó receiver-eket. Az Önök beavatkozása több folyamatban lévő kulcsfejlesztést is tönkretett. Tájékoztatom, hogy Társaságunk chriptoprocessor-ra írt alkalmazásai és Thales software-ben végzett fejlesztései jelenleg is működnek egyes ügyfeleinknél. Tájékoztatom, hogy működő és általunk támogatott egyik fontos bankba telepített kártyarendszer felől szokatlan adattorzulási bejelentés érkezett.
Álláspontunk szerint az OTP Bank felelőtlen és átgondolatlan gazdasági kihatású döntései Társaságunk ellehetetlenüléséhez vezettek, ennek következtében a MOL olajtársaságon kívül más partnereinknél esetlegesen bekövetkező kárért felelősséget vállalni nem tudunk. A kárt ezen esetben is Önökre hárítjuk.
Mivel a MOL kizárta alkalmazottainkat az ottani kártya-rendszerből, így a Társaságnak nem áll módjában jogszerű kártyaszolgáltatás-támogatást végezni. Ezzel a lépésükkel megszüntették a pxml szolgáltatást is, mely Társaságunk felöl érkezett Önök felé idáig, ez a MOL adatkapcsolati hídjait érinti az IBM hardware-eik irányába. Az Euronet Worldwide rendszertulajdonos 2013. Május 15-én 01:56-kor azonnali törléssel jogainkat visszavonta és a Társaságunknál lévő adatállomány átadását bármely egyéb félnek megtiltotta, mivel azok a rendszertulajdonost érintik.
Tájékoztatom, hogy Társaságunk központi fejlesztőbázisán adatbiztonsági események történtek, beléptetőrendszerünk adatállományából adatokat töröltek. Egy személy kódokat semmisített meg, melyet társaságunk alkalmazottai nem tudtak teljesen megakadályozni, a biztonsági igazgató (Polygon - S Divisio) belső vizsgálatot indított, és a hatóságokhoz fordul.
Felhívom figyelmét, hogy az israeli Enforcive rendszervédelmi eszköz az egyik bankügyfelünknél jelenleg aktív statusban van, és IBM AS 400-as rendszereket védi a külső támadásoktól. Társaságunknál lévő ezen alkalmazással kapcsolatos adatait ma töröltük a rendszertulajdonos kérésére.
Tájékoztatom, hogy a magyar hatóságoknál folyamatban lévő Polygon-MOL-Axiom ügyben az FBI-hoz fordultunk, mely ügy egy része nemzetközi átutalásokat is érintett.
Tájékoztatom, hogy Társaságunknál megszűnnek a PXML jogok és más jogok. Társaságunk jogai, Ilyen módon a származtatott jogok is megvonásra kerülnek. Mindezek következtében a legtöbb alkalmazásunk szünetelni fog, továbbá rendszertámogatási tevékenységet sem tudunk biztosítani. A rendszertulajdonosok aggódnak.
Tájékoztatom, hogy a Polygon Társaságnál összpontosuló rendszerellenőrzési controll biztosítását társaságunk veszélyeztetve látja.
A controll elvesztéséből fakadóan a rendszertulajdonosok megvonnak majd minden jogot Társaságunktól, illetve mi magunk is így járunk el. Az adatállományainkat mentés után töröljük (csatolt rendszertulajdonosi nyilatkozat). A mentések anyagait átadjuk a rendszertulajdonos társaságoknak. Az adatbiztonsági rendszerek partner jogait jelenleg még gyakoroljuk, de sokáig már nem tudjuk támogatni. A társaság igazgatóinak többsége a mai napon lemondott.
Az ezen eseményekből fakadó gazdasági felelősséget Önökre hárítjuk. Kérem jelen levelünket ne tekintse semmiképp udvariatlannak, mivel célja az alapos tájékoztatás. Ugyanakkor tény, hogy ilyen még nem történt.
VálaszTörlésAz Ön pénzügyi vállalata által elkövetett hibák miatt tájékoztatatom, hogy a Társaság amerikai jogi személy tulajdonosa döntött: a rendszertulajdonosokkal és egyéb károsultakkal való tárgyalás után pert indítanak az OTP Bank ellen az Egyesült Államokban és bíróság elé idéztetik New Yorkban.
2013. Majus 15. 0115050013
Osvarth Zoltán
ügyvezető
Maxin Norbert
stratégiai igazgató
PS.: Társaságunkat jelen hetet megelőző péntek napon a Jobbik párt a magyar sajtóban támadta. Szeretnénk kerülni az ügy politikai felhangjait, ha nem látjuk biztosítottnak a feltételeket Társaságunk számára ebben a gazdasági környezetben, akkor inkább megszüntetjük magyarországi szakmai tevékenységünket. Az ügy következtében az amerikai jogi személy tulajdonos semminemű tárgyalást nem folytat Önökkel, mivel lépéseik túlmentek a megengedhető határokon. Sajnálatos módon és képletesen fogalmazva a sokszög többé nem tudja összetartani a rendszereinket.
Jelen levelünk címzettjeit felhívjuk arra, hogy a fent leírt információkat kezeljék bizalmasan, mivel pénzügyi titkokat tartalmaz, melyek illetéktelen kezekbe kerülése beláthatatlan következményekkel járhat. Őrizzék meg nyugalmukat és közösen vitassák meg az eseményeket, majd együtt vonjanak le megalapozott következtetéseket és cselekedjenek belátásuk szerint.
Márai Sándor