2010. szeptember 14., kedd

Év eleji hajrá

Igaz, ez már a második hét, de mégis csak a félév elején vagyunk. Lemegy a szokásos sorbanállás a diákmatricáért és a bérletért, vagy egyéb intéznivalóért. És ilyenkor a TIK-ben töltjük a fél délutánt, ha feltétlenül hét elején akarjuk felvenni a dolgainkat, és nem érünk rá pénteken, amikor alig lézeng 1-2 ember a HSZI környékén. És ilyenkor van az is, hogy egy óriásplakát fogad minket ugyancsak a TIK-be belépve, hogy mik a teendőid, és mire van lehetőséged ebben a félévben. Ilyen lehetőség a jegyzettámogatás is, aminek fel nem használása legendás.

Vajon mi lehet az oka, hogy sokan nem használjuk ki ezt a lehetőséget? Hiszen talán valamilyen szinten meg lehetne érteni, ha csakis és kizárólag tankönyvre lehetne költeni. De nem így van! Gyakorlatilag bármilyen könyvet megrendelhetsz a jegyzetboltban a szakácskönyvtől az autószerelésig, ami csak érdekel. És mégsem élünk vele...Talán lustaságból? Lusták vagyunk egy ezressel a zsebünkben odamenni a jegyzetboltba, és 5 perc alatt választani néhány könyvet? Vagy nem szeretünk eléggé olvasni? Ebben nem tudom mit gondoljak. Mert ugyebár az olyan emberekről, akik egyetemre jöttek, vagyis gólyák, és az olyanokról, akik már ide járnak, azt gondolná az ember, hogy azért jöttek, mert egy magasabb rendű tudás birtokába akarnak jutni, a műveltségüket egy jobb minőségre akarják cserélni. Na most ezzel a dologgal szöges ellentétben áll az a tény, hogy a 18-25 éves fiatalok rengeteg időt töltenek a tv vagy a számítógép előtt. Hol az igazság? Én azért optimista vagyok, bízom benne, hogy nem az olvasás hanyagolása miatt maradnak bent a támogatások. Talán inkább azért, mert egyszerűen elfelejtjük. Első héten még azzal vagyunk elfoglalva, hogy meglegyen a diákunk, bérletünk, találkozzunk a rég nem látott ismerősökkel. Második héten még a fejünkben van, hogy hú tesómnak nem ártana valami könyvet venni szülinapjára, de a harmadik héten már meghalványul ez a gondolatunk, a negyedik héten pedig teljesen eltűnik. Az ötödik héten pedig már a jövő heti zh-ról beszélgetünk, így a nem tankönyveknek esélye sincs.

Sejtésem szerint minden évben próbálnak valamit fejleszteni a jegyzettámogatás kommunikációján, mert látják ők is, hogy sokan nem használják fel. Biztos ebben az évben is kitalálnak valamit, ha mást nem, csak annyit, hogy küldenek 3 hetente egy levelet a levlistára, hogy hahó srácok, még x ideig beváltható. Hátha többet fogunk olvasni.

Noémi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése