2010. szeptember 16., csütörtök

Jogász-Közgazdász nyitóbuli

Tegnap volt a híres neves közgazdász nyitó buli. Szokásunkhoz híven a Kolibriben gyűlt a GTK-s hallgatóság a buli előtt. Szakmai gyakorlatunk miatt már tudtuk előre, hogy nem maradhatunk sokáig, mert másnap reggel 8-tól irány a munkába. Nos, lementünk és észrevettük, hogy a mi évfolyamunkból nem olyan sokan voltak, hiányoztak a régi arcok. Ennek ellenére sokan gyűltek össze az alsóbb évfolyamokból… Visszaemlékeztünk mi is azokra a szép időkre, amikor még elsősök voltunk: új város, új arcok… és mindenek előtt a GTK-s egység, ami már a gólyatáborban megalapozódik. Fél 12 körül átmentünk a Jatéba, ahol már sorakoztak a partyarcok. Hát igen, itt már találkoztunk évfolyamtársakkal is, elmeséltük az elmúlt hónapok történéseit, amióta nem találkoztunk. A hangfalakból dübörgött a jól megszokott CSAK A GTK felkiáltás, mindemellett persze felváltva hangoztatták az ÁJTK-GTK szlogenjeit, hiszen mégis csak egy jogász-közgazdász buli volt. Az este végül fergetegesre sikerült.
Ezúton köszönjük a szervezőknek. 

Krisz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése