Itt van az ősz, itt van újra - és vele együtt egyre közeledik az a fránya február, amikor végleg el kell döntenie a gimis tanoncoknak, hogy hova tovább. De addig is, hogy jobban teljen az idő, a GTK tanulmányi versenyt hirdet az érdeklődő diákok számára (ez persze a GTK nyílt naphoz is egy állomás). Nyilván a célközönség a nappalira jelentkező középiskolások köre, így a verseny is a három alapszak köré épül. Egyébként néztem a feladatot, és nagyon jó kis összetett játék. Pont annyira nehéz, hogy jobb képességű diák megoldhassa - vagyis olyan fiatalok, mint akikre szükségünk van itt az egyetemen.
Kérdezhetné egy hallgatójelölt, hogy miért kell neki marketinggel foglalkoznia egy ilyen versenyben, amikor ő pénzügy-számvitelre adta be első helyen? Nos azért, mert az egyetem arról szól, hogy bővítsd a látóköröd. Arról, hogy tudd, hogy egyáltalán mi vesz körül a gazdaságban és az üzleti világban, és ehhez az is hozzátartozik, hogy mindhárom alapszak tanul marketinget, menedzsmentet és számvitelt is. Alapvető ismeretek ezek, amelyekkel mindannyiunknak rendelkeznie kell ahhoz, hogy zökkenőmentesen boldoguljunk a munkavégzés során.
Ezért is jó egy ilyen tanulmányi verseny, mert felkelti az érdeklődést a gazdaságtudományok iránt. Nyilván nem egészen hiteles az én számból, ha azt mondom, hogy az egyik leghasznosabb dolgok egyike a GTK-n tölteni az államis féléveinket - tekintve hogy elkötelezett híve vagyok a gazdaságtudományoknak, de vannak ütős érveim. Ott van például, hogy nem árt tisztában lennünk azzal, hogy mi zajlik körülöttünk a világban. Nemsokára abba a korba kerülünk, ahol már a lakásvásárlás vagy a hitelfelvétel kerül szóba, és hasznos tudni, hogy hogyan zajlanak ezek a folyamatok, vagy miért ért kevesebbet az euró, amit a nyaralásra váltottunk.
A hosszú távú hasznosság mellett rövid távon is jól járhatnak a résztvevők, mert a legjobb 3 csapat minden tagja olyan értékes ajándékokat nyerhet, mint egy érintőképernyős mobil. Ezért érdemes egy kicsit gondolkodni, nem igaz?
Úgyhogy kedves oktatók és hallgatótársak, tessék felhajtani a felvételiző korban lévő ismerősöket, és bíztatni őket, hogy méretessék meg magukat egy ilyen kihívásban! Hajrá!
Noémi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése