2010. október 5., kedd

Mesterképzés vs. munkavállalás

Azok akik épp idén télen fejezik be alapképzésüket, most mind mind azon gondolkozhatnak (többek között én is), hogy mi legyen az államvizsga és a diplomaosztó után? Maradjak-e mesterképzésen vagy inkább próbáljak szerencsét a munka világában? Mert ugye nem könnyű a választás és nem is mindig egyszerű. Mert bár lehet, hogy gyakran elegünk van a vizsgák és zh-k véget nemérő sorából, de azért el kell ismerni, hogy egyetemistának lenni elég "kényelmes". Ezt azért állíthatom ilyen biztosan, mert az éppen aktuális "letöltendő" :P gyakorlatom alatt belekóstoltam a nyolcórás, reggel nyolctól délután négyig tartó munkavégzésbe és higgyétek el nem olyan mint mikor először gondoltam. Mert ugye munkaidőben nincs szünet, félórás pihenő a TIK kávézójában vagy esetleg egy lyukasóra, ami épp elég arra, hogy kicsit összeröffenjünk a haverokkal. Nincs délben kezdés, illetve esti buli se nagyon, hiszen másnap reggel 8-kor újraindul az egész.
Éppen ezért döntöttem úgy, hogy én bizony mesterképzésre megyek és megszerzem az egyetemi szintű diplomát. Ennek több oka is van, többek között, hogy még szeretném élvezni az egyetemista lét örömeit, másrészt biztos akarok lenni abban, hogy a papír amit majd kapok elég lesz az elhelyezkedéshez.
Tehát a döntés megvan, a kérdés már csak az: hova tovább? Nos ebben is segít nekem és nektek is majd az október 7.-én a TIK-ben megrendezésre kerülő SZTE Mesterképzések Nyílt Napja 2010. rendezvény, melynek keretében az egyetemünk különböző karainak képviselői személyesen fogják bemutatni az induló mesterképzések előnyeit és persze tartalmukat. Az nyílt nap reggel 9-től délután 15 óráig tart és ezen idő alatt mintegy 117 mesterképzéssel ismerkedhettek meg!
És ha ez még mindig nem lenne elég valakinek, elárulhatok egy bennfentes titkot...mi GTK-sok készülünk egy MEGLEPETÉSSEL is!!! Nem is akármilyennel...egy olyan attrakcióra kell számítanotok, amilyet még nem látott se a kar se az egész egyetem, de valószínűsíthető, hogy az ország egyik egyeteme sem!!! Szóval ha másért nem ezért érdemes lesz eljönni nagy DURRANÁS lesz! ;)

Viktor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése