Október 6-án került megrendezésre a TIK épületében az SZTE őszi állásbörzéje. A rendezvényen több cég is képviseltette magát a karrieriroda, életvezetési és grafológiai tanácsadók kíséretében. Így végzős hallgatóként fontosnak tartottuk, hogy ellátogassunk, és szerezzünk néhány információt azzal kapcsolatban, hogy milyen esélyeink is vannak kilépni a munkaerőpiacra. Többek közt felmerült bennünk az a kérdés is, hogy mit is ér egy BA-s diploma? Jól képzett vagy a jól képezhető munkavállalókat keresnek?
Sajnos első kérdésünkre nem kaptunk kielégítő választ, ugyanis annyira friss még a bolognai rendszer, hogy maga a munkaerőpiac sem rendelkezik még kellő tapasztalatokkal e kérdés megválaszolására. Voltak akik olyan véleménnyel voltak, hogy meg van minden esélyünk arra, hogy BA-s végzettként jó munkahelyet találjunk, és cég a saját számára fontos ismeretekkel képez majd tovább, és voltak akik azt ajánlották, hogy végezzük el a mesterszakot, mert elvégre is így szerzünk egyetemi diplomát. Viszont kijelenthetem, hogy arra biztattak bennünket, hogy regisztráljunk és igenis dolgozzunk az egyetem mellett, mert minden cég számára kiemelten fontos a munkahelyi tapasztalat. Nem muszáj ennek a tapasztalatnak szakmába vágónak lennie, csak lássa a cég azt, hogy dolgoztál már valahol, képes vagy csapatban dolgozni, képes vagy magának a munkavégzésnek eleget tenni. A szakmai tapasztalat mellett szintén kiemelt szerepet kap a nyelvtudás. A mai globális világban már csak azok tudnak érvényesülni, akik kellő nyelvismerettel rendelkeznek. A HVG munkatársa szerint nem is az a fontos, hogy a kezedben állj egy nyelvvizsgával, hanem az a fontos, hogy ténylegesen tudd alkalmazni nyelvismereteidet a munkahelyeden.
Összegezve mindenkinek ajánlom azt, ha teheti látogasson el az ilyen rendezvényekre, mert fontos információkat szerezhet a későbbi munkavállalásra vonatkozóan.
Krisz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése